A hőmérséklet folyamatos emelkedésével a szervezet folyadékszükséglete is nő, így elengedhetetlenül kiemelt figyelmet kell szentelnünk a hidratációra a nyári hónapokban. Mivel a víz felel a szervezet hőháztartásának szabályozásáért a bőrön keresztüli párologtatás által, a fokozott izzadás által elveszített folyadékot nagyobb mennyiségben kell pótolnunk a melegebb hónapokban.
Az emberi test tömegének 55-70%-a víz, rengeteg fontos élettani szerepet betöltve a szervezetben. Az állandó hőmérséklet fenntartásának szabályozásán túl, segíti a tápanyagok és a salakanyagok szállítását, meghatározza a vér összetételét, elősegíti a sav-bázis egyensúly és a megfelelő vérnyomás fenntartását. A testtömeg több mint 1%-át meghaladó folyadékhiány már csökkent hőszabályozó-képességgel jár, ezáltal teljesítménycsökkentő hatással bír. Mivel a szervezet folyadékvesztése egy nap során átlagosan 2,3-2,5 liter, ezért ennyi a minimum mennyiség amit pótolnunk kell, melyet nagyjából 10-12 pohár tiszta víz fogyasztásával lehet fedezni.
A magas hőmérséklet a folyadékfogyasztás szempontjából előnyös, hiszen sokkal gyakrabban veszünk magunkhoz folyadékokat, hogy fedezni tudjuk a napi szükségletünket, de ezzel arányosan nagyobb mennyiségben és rendszeresebben kell hidratálnunk. Elmondható, hogy a szomjúság megjelenése már a szervezet dehidratált állapotára utal, így ezt nem szabad kivárni. Érdemes a vizelet színének változását is követni, amennyiben limonádé vagy világos sör árnyalatú, úgy ezek megfelelő hidratáltságot jeleznek, míg az okker sárga és borostyán színvilág már dehidratáltságot jelző állapot, ekkor mihamarabbi folyadékpótlás szükséges.
És hogy mit igyunk, hogy legyen egy kis változatosság a folyadékfogyasztásunkban is?