R&V Blog

Az ünnepi plusz kilók megelőzése

Juhász Diána
Juhász Diána
2021.12.09 14:00
Az ünnepi plusz kilók megelőzése

Azt gondolom, hogy többségünk egyetértene azzal, hogy az ünnepi időszak alatt komolyabb megerőltetés nélkül is felszedhető két-három, vagy akár több kiló is, amivel csak január elsejétől vagyunk hajlandóak foglalkozni, hiszen ki fogná vissza magát az év legmeghittebb és legbőségesebb időszakában. A sorozatos vendégeskedés, a céges bulik, a finom falatok, a napról napra felhalmozódó maradékok és a jelentősen csökkenő aktivitás mind-mind azt segítik elő, hogy energiatöbbletben töltsük ezeket a napokat. És az energiatöbblet bizony súlygyarapodással jár.

Az igazság az, hogy az ilyenkor felkerülő súlytöbblet az esetek jelentős részében nem a karácsony három napja során alakul ki, hanem a karácsony és a szilveszter közötti időszak során jellemző hedonista életmódnak köszönhetően. Ilyenkor érthető módon szeretjük egy kicsit elengedni a gyeplőt, megpihenni, feltöltődni és ennek szerves része az ételekkel való jutalmazás és a komfort ételek fogyasztása. Gondolni sem akarunk a feladatokra és a kötelezettségekre, mindent felülír a kényelem és a pihenés, azonban a mértéktelenség könnyen átcsaphat bűntudatba és rossz közérzetbe, amikkel semmiképp sem szerencsés elindítani az új évet.

Úgy gondolom, hogy egy kis előre tervezéssel és egy okos stratégiával jut és marad is, élhetünk az élvezeteinknek anélkül, hogy önostorozásba kezdenénk, ha pár kulcselemre odafigyelünk a két ünnep között is:

  • Térj vissza a hétköznapi étkezési szokásaidhoz a karácsony elteltével. Lásd el a szervezetedet folyamatos energiával, napi 3-5 étkezéssel, hogy elkerüld a hirtelen rád törő falásrohamokat.
  • Fókuszálj a tápanyagdús ételekre. Természetesen el lehet fogyasztani a megmaradt rántott pontyot, de burgonya helyett sült zöldségekkel vagy egy színes salátával ugyanolyan kielégítő tud lenni. Próbálj a magas rost és fehérjetartalmú ételek felé húzni (sovány húsok, halak és tejtermékek, zöldségekkel és gyümölcsökkel kombinálva), és csökkentsd minimálisra az egyszerű szénhidrátok és a zsíros ételek bevitelét.
  • Nem kell minden étkezést egy-egy szelet zserbóval lekísérni. Tervezd meg előre, hogy mikor engedsz meg magadnak egy kis édességet, nassolnivalót és mindig porciózd ki előre a mennyiséget, ne vedd magad elé a szaloncukrokkal teli tálat. Ha cukortartalmú édességet fogyasztasz, egyél mellé pár szem olajos magot, hogy lassabban emelkedjen meg a vércukorszinted.
  • Maradj aktív, ami nem azt jelenti, hogy kész edzéstervvel állj neki az ünnepi forgatagnak. A mindennapi tevékenységek sokszor sokkal többet érnek energiafelhasználás szempontjából, így mindennap egy kevés mozgás segíteni fog abban, hogy kiegyensúlyozott maradj. Sétálj 20-30 percet a nagyobb étkezések után, mely szintén jó hatással van a vércukorszintre és a szénhidrátanyagcserére.

 

 

  • Ne kezelj minden ünnepi alkalmat különlegesnek, ahol mértéktelen evésbe bocsátkozhatsz, hiszen szinte az egész december erről szól. Ha sok baráti, családi vagy céges összejövetel van a naptáradban, amelyeken fő hangsúly az evésen és az alkoholfogyasztáson van, próbáld ezek köré rendezni az étkezéseidet, de sose menj üres hassal. A nap nagy részében fogyassz könnyű, gyorsan emészthető ételeket és a kalóriabeviteled nagyobb részét időzítsd az adott eseményre.
  • Spórolj a folyékony kalóriákkal. Az alkoholos italok, a cukros üdítők, de még a rostos gyümölcslevek is rengeteg felesleges kalóriát tartalmaznak, amiket jobb az étkezésekbe beépíteni, hiszen nem jutsz hasznos tápanyagokhoz ezek fogyasztásakor. Ha mégsem tudsz ellenállni, próbálj a cukormentes vagy a csökkentett kalóriatartalmú üdítők felé nyúlni, illetve ezekből kevert italokat fogyasztani.
  • Fordíts figyelmet a minőségi alvásra. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás jótékony hatással van a közérzetre és az idegrendszeri folyamatokra, napi minimum 8 óra alvással a szénhidrátdús ételek utáni sóvárgás is megelőzhető.

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy az ünnepeket mindenki plusz kilókkal zárja. Egy kis odafigyeléssel, megfelelő étkezési stratégiával és aktívan töltött napokkal abszolút szinten lehet tartani a testsúlyunkat.